full screen background image
Search
2017. december 14. csütörtök -
  • :
  • :

Családbarát díjat kapott a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal

Családbarát díjat kapott a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal

2017.10.06. Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait. A tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az eseményen kiemelte, egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a munkavállalókért folyó versenyben nagy előnyt jelent a családbarát működés. A díjazottak között van a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal is.

Novák Katalin a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott rendezvényen azt hangoztatta, hogy a munka és a család nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást kiegészítő fogalmak, hiszen stabil munkahely mellett könnyebb kiteljesedni a családban, és a biztos családi háttér nélkülözhetetlen a jó munkahelyi teljesítményhez.

Hozzátette, azt szeretnék, hogy a munkavállalás ne lehessen akadálya a gyermekvállalásnak vagy a gyermekvállalás a munkába állásnak. Az államtitkár szólt arról is, hogy mostanra már a kormányzás minden területén a családbarát gondolkodás lett jellemző, valamint az adórendszer és a munkaerőpiaci intézkedések is a családok érdekeit tartja szem előtt.

Novák Katalin közölte, 2018 a családok éve lesz, és bíznak abban, hogy még inkább érezhető lesz az élet minden területén a családokat középpontba helyező gondolkodás. Az államtitkár elmondta azt is, hogy jövőre szeretnének kidolgozni egy egységes minősítési rendszert a családbarát munkahelyeknek, ezzel meghatároznák azt a minimumszintet, amelynek meg kell felelniük a pályázóknak.

A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal nevében dr. Balázsy Péter megyei jegyző vette át az elismerést. A hivatal vezetője elmondta, hogy nem feladatként, hanem lehetőségként tekintenek a családbarát szemléletre, így az elismerést fontos visszajelzésnek tartják. Céljuk, hogy a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal a megye egyik legvonzóbb munkahelyévé tudjon válni, ennek egyik eleme ez a program.

Az elismerést idén 45 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át. A nyertesek között van az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., több városi önkormányzat – Békéscsaba, Nyíregyháza, Pápa, Vác -, kórházak, kormányhivatalok, művelődési központok, bíróságok, rendőrkapitányságok, egyetemek, gyermekjóléti központok, továbbá számos kis-, közép- és nagyvállalat.

A pályázat nyertesei jogosulttá váltak a Családbarát munkahely cím használatára, valamint legfeljebb hárommillió forintos támogatást is elnyertek.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Dr. Balázsy Péter, elismerések, EMMI, Magyarország, Novák Katalin
Close