full screen background image
Search
2019. április 23. kedd -
  • :
  • :

BM: ötmilliárdos pályázati csomag önkormányzati fejlesztésekre

BM: ötmilliárdos pályázati csomag önkormányzati fejlesztésekre

2019.04.09. Idén is pályázhatnak az önkormányzatok intézményfejlesztésekre, sportfejlesztésekre, valamint út- és járdafelújításra, a pályázat keretösszege ötmilliárd forint – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Pogácsás Tibor elmondta: intézményfejlesztésre 2 milliárd forint, sportfejlesztésre félmilliárd forint, út- és járdafelújításra 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre; a forrás az igények függvényében emelhető.

Az államtitkár emlékeztetett: a BM évek óta támogatja ezeket az önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó fejlesztéseket, amelyek nem uniós “nagyprojektek”, hanem az általános működéshez szükséges karbantartások, felújítások.

Mint mondta, az intézményfejlesztés során a bölcsődei és óvodai ellátás, illetve az egészségügyi alapellátás feltételeinek javítását, a polgármesteri hivatalok fejlesztését támogatják. A már meglévő intézmények felújítása a cél – hangsúlyozta, jelezve: óvodafejlesztések esetén idén már elfogadják azokat a pályázatokat, ahol felújítás nyomán belső átalakítással bővül az intézmény befogadóképessége.

A pályázati kiírás szerint előnyt élveznek többek között a fenntartási költségek csökkentését célzó fejlesztések, felújítások – nyílászárócsere, hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés – és azok, ahol akadálymentesítés történik.

A sportlétesítmények fejlesztésénél a cél az iskolai, óvodai, esetleg a szabadidős sporthoz kapcsolódó sportudvarok, tornatermek fejlesztése. Pogácsás Tibor elmondása szerint ez megvalósulhat sporteszközök beszerzésével vagy az épület állapotának javításával, például a fűtés korszerűsítésével.

Elsősorban azokat a pályázatokat támogatják majd, ahol a sportlétesítmény több település kiszolgálására, több sportág befogadására alkalmas, és amelyekkel bővül a fogyatékossággal élők sportolási lehetősége.

Az államtitkár közölte: évek óta a legnagyobb igény az út- és járdafelújítások támogatására van. Jelezte: idén is a meglévő utak felújítását támogatják. A fővárosi önkormányzatok 50 millió forintra pályázhatnak, a megyei jogú városok 40 millió forintra, a kisebb települések 15-30 millió forintra. A belterületi utak, járdák, hidak esetében azokat a pályázatokat támogatják, amelyek a tömegközlekedés által igénybe vett utak felújítására irányulnak.

A pályázatok benyújtásának határideje május 31-e, a tervek szerint a pályázatokat a nyár folyamán elbírálják. A támogatással 2020. december 31-éig kell elszámolniuk az önkormányzatoknak.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Magyarország, önkormányzat, pályázat
Close