full screen background image
Search
2017. november 25. szombat -
  • :
  • :

Békés megyében is csatlakozhatnak az időskorúak nyugdíjas szövetkezethez

Békés megyében is csatlakozhatnak az időskorúak nyugdíjas szövetkezethez

2017.10.27. Békés megye két településén, Békéscsabán és Szarvason nyitott irodát a Keleti Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet – mondta Nagy Gábor elnök pénteken az MTI-nek.

Békéscsabán mostanáig 36-an csatlakoztak a szövetkezethez, és 150-160-an érdeklődnek a munkák iránt. Szarvason eddig öten léptek be, de ott is sokkal több az érdeklődő. A megyeszékhelyen nyomdai kisegítő, valamint anyagmozgató állásra keresnek nyugdíjasokat; Szarvason egy műanyaggyártással foglalkozó cég keresnek három műszakra dolgozókat.

Nagy Gábor kifejtette: jelenleg is dolgoznak több szerződés előkészítésén, aláírásán, több munkáltatóval is tárgyalnak. Békés megyében elsősorban kisebb üzemekbe és kkv-khoz könnyű, betanított fizikai munkára, valamint áruházláncokba kereskedelmi munkára keresnek nyugdíjas munkavállalókat.

Hozzátette, még egyeztetnek az órabérekről is, nyomdai kisegítő állást például bruttó 733 forint/óráért, azaz a minimálbérért kínálnak a Viharsarokban. De van olyan előkészített szerződésük, amelyben többféle órabért adtak meg a munkáltatók – közölte. Megjegyezte, az órabérből – más típusú munkavállalástól eltérően – csak a 15 százalékos szja-t vonják le a dolgozótól, egyéb hozzájárulásokat, egészségügyi- és nyugdíjjárulékot nem kell fizetni. A munkavállaló a fizetésen felül megtarthatja a nyugdíját is.

Nagy Gábor szerint Békésben mind a foglalkoztatói oldal, mind a nyugdíjasok egyre inkább érdeklődnek a szövetkezeti munkalehetőség iránt, ám azt tapasztalják, hogy még sokan nem tudnak erről a lehetőségről, amely legnagyobb előnye véleménye szerint a rugalmas munkaidő. Egy nyugdíjas napi 4-6 órás, heti akár csak 1-2 napos munkát is vállalhat – jelentette ki. Elmondta, Békés megye más városában nem terveznek irodát nyitni, Békéscsabáról és Szarvasról az egész megyét ki tudják szolgálni.

A nyugdíjas szövetkezetek megalakulását a július elejétől hatályos szövetkezeti törvény tette lehetővé. A Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint október 17-ig országosan 45 közérdekű nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be a cégnyilvántartásba.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Békés megye, Békéscsaba, nyugdíjasok, Szarvas
Close