full screen background image
Search
2018. szeptember 26. szerda -
  • :
  • :

Békés megyében 26 útszakaszt újítanak fel idén csaknem 7 milliárd forintból

Békés megyében 26 útszakaszt újítanak fel idén csaknem 7 milliárd forintból

2018.05.11. Békés megyében 55 kilométeren csaknem 7 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból 26 útszakaszt újítanak fel idén – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Békéscsabán.

Virág Mihály elmondta, a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből, 3,54 milliárd forint értékben 13 útszakasz, összesen csaknem 25 kilométer hosszon újul meg.

A munka hét szakaszon már elkezdődött és őszre be is fejeződik, egy kivételével. Sarkad belterületén egy új körforgalmat alakítanak ki 400 millió forintból, ez az egy építés engedélyköteles, jelenleg a vízjogi létesítési engedély beszerzése zajlik, itt elképzelhető, hogy a kivitelezés befejezése átcsúszik a jövő év elejére – tette hozzá.

A felújítás érinti egyebek mellett a Szeghalom-Vésztő, a Kétegyháza-Medgyesegyháza, a Battonya-Mezőhegyes, Nagygyanté-Sarkadkeresztúr közti négyszámjegyű út egy-egy szakaszát, valamint a köznyelvben dinnyés útként ismert 4429-es utat.

Hazai forrásból 13 szakaszon, csaknem 30 kilométer hosszon zajlanak útfelújítások, erre összesen 3,4 milliárd forintot fordítanak. Hét helyszínen itt is megkezdődött a munka, a kivitelezés ez év végéig mindenhol megvalósul.

Hazai forrásból valósul meg egyebek mellett a 44-es út gyulai elkerülő szakaszának, valamint a csanádapácai, muronyi, örménykúti, kétsopronyi vagy a békésszentandrási négy- és ötszámjegyű utak felújítása – ismertette a megyei igazgató.

Virág Mihály közölte, hogy az útfelújításokat valamennyi szakaszon a közbeszerzések két nyertes kivitelezője, a Duna Aszfalt Kft. – Hódút Kft. konzorciuma, illetve a Swietelsky Magyarország Kft. végzi.

Az MTI kérdésére válaszolva Virág Mihály elmondta, a Magyar Közút saját eszközökkel, saját emberekkel is végez útfelújítást. Korábban Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, a Dévaványa-Körösladány közti úton a közút saját forrásból felújít egy körülbelül 8 kilométeres szakaszt, továbbá a csabacsűdi főutca 1,5 kilométeres szakaszát.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Top támogatásával országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indítja el. Idén országszerte mintegy 1200 kilométeren újulnak meg utak.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Békés megye, Dankó Béla, MK Zrt., TOP
Close