full screen background image
Search
2019. november 19. kedd -
  • :
  • :

Az orvosi ellátás minőségére nemzetközi viszonylatban is büszkék lehetnek Győr-Moson-Sopronban

Az orvosi ellátás minőségére nemzetközi viszonylatban is büszkék lehetnek Győr-Moson-Sopronban

2019.09.20. „Az emberek megbíznak orvosainkban, s a kórháznak jó híre van”- mondta el Dr. Tamás László János a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa a megyei közgyűlésnek adott tájékoztatójában pénteken.

Dr. Tamás László János főigazgató főorvos a megyei közgyűlésnek adott tájékoztatójában összefoglalta a kórházat érintő legfontosabb változásokat az elmúlt időszakban. Ezzel kapcsolatban kiemelte, a korábban felhalmozott 2,5 milliárd forintos adósságot 2018 elejére sikeresen kigazdálkodta a kórház, melyet saját erőből, konszolidációval szigorú költségvetéssel és szűkre szabott belső gazdálkodással értek el. „Jelenleg is azon dolgozunk, hogy adósságmentességünket megtarthassuk, ugyanakkor a betegbiztonságtól a humán fejlesztésekig mindenre jusson elegendő forrás”- hangsúlyozta.

„Itt szeretném kihangsúlyozni azt is, hogy bár rendkívül kecsegtetők az új technológiák, bevezetésüket csakis megfontoltan és körültekintően végezzük el. Látjuk azonban, hogy az új, innovatív eszközökbe érdemes beruházni, mert mindegyik hasznát a lakosság érzi meg leghamarabb”- tette hozzá Dr. Tamás László János.

A kórházigazgató azt is elmondta, kórházukban Nagykanizsától Esztergomig fogadják a betegeket, s eddig még mindenkit elláttak, jóllehet ez is mutatja, milyen nagy betegforgalmat bonyolít az intézmény. „Ez azt is jelenti, hogy az emberek megbíznak orvosainkban, s a kórháznak jó híre van. Ezt azoktól a rezidensektől is hallom, akik azért jelentkeznek hozzánk szakképzésre, mert az országban az egyik legmagasabb szakmai tudást ad át a kórház.

Dr. Tamás László János kiemelte még, hogy a kórház az oktatás és tudományos rendezvények téren is képviselteti magát, orvosaik számára fontos a folyamatos továbbképzés és a legújabb technológiák ismerete.

Németh Zoltán megyei elnök megköszönve a részletes beszámolót hozzátette, van mire büszkének lenni, hiszen Győr-Moson-Sopron megyében az orvosi ellátás minőségére nemzetközi viszonylatban is büszkék lehetünk.

A Közgyűlés második napirendi pontjában Schneller Krisztián, a Lechner Nonprofit Kft. vezető térségi tervezője ismertette a megyei területrendezés terv javaslattevő fázis tartalmának főbb pontjait s bemutatta az egyedi megyei öveteket is.

Pappné Kett Adrienn megyei főépítész, a téma felelőse hozzátette, azért is kiemelten fontos ez a munka, hiszen a megyei tervek egyfajta közvetítőként szolgálnak az országos szintű tervek és a települési tervek között, s az érintettek véleményezhetik is majd az elkészült anyagokat.

Németh Zoltán szerint kiemeltem fontos, hogy a most készülő terv minősége magas szakmai színvonalú legyen, hiszen hosszú távú rendezési irányelveket tartalmaz.

Dr. Pető Péter a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság 2019. első féléves munkáját értékelve lemondta, a bizottság munkája a Hungarikum törvény szellemében működött, s különösen is büszke arra, hogy pártállástól függetlenül minden taggal együtt tudtak működni. „Megyénkben immár 100 megyerikum van, s településeink közel fele rendelkezik megyei értékkel, a „megyerikum” kifejezésnek pedig mostanra magas társadalmi elismertsége van, amit az elvégzett munka igazol”- hangoztatta.

A megyei elnök hangsúlyozta, nemcsak a sikeres rendezvények mutatják az Értéktár Bizottság eredményességét, hanem a településvezetők és az ott élő polgárok visszajelzései is ezt tükrözik.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in dr. Pető Péter, Győr-Moson-Sopron, Németh Zoltán
Close