full screen background image
Search
2019. november 11. hétfő -
  • :
  • :

AM: idén kétszeresére emelkedett a Tanyafejlesztési Program keretösszege

AM: idén kétszeresére emelkedett a Tanyafejlesztési Program keretösszege

2019.02.01. A tavalyi évhez képest duplájára, összesen 2,4 milliárd forintra emelkedett a Tanyafejlesztési Program keretösszege 2019-ben – közölte az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára egy szakmai fórumon csütörtökön Nyíregyházán.

Viski József emlékeztetett, Magyarországon jelenleg körülbelül 300 ezer ember él külterületeken, azaz aprófalvakban, zártkertekben vagy tanyákon, az ő életkörülményeik javítására indította el a kormány 2011-ben ezt a programot.

A tavaly decemberben megjelent pályázati felhívásokra a támogatási kérelmeket január 28-tól van lehetőség szerkeszteni és kitölteni a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, a véglegesítésre és a benyújtásra pedig február 4-től február 11-ig tartó időszak áll rendelkezésre – ismertette a helyettes államtitkár.

Viski József hozzátette, a program hétéves működése során már közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt támogatást jelent.

Elmondta, a kiírásban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására és közösségi fejlesztésekre, valamint 650 millió forintot különítettek el a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére azok számára, akik mezőgazdasági tevékenységet szeretnének indítani.

Emellett 320 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre, azaz például a tanyaépületek felújítására – ismertette Viski József, megjegyezve, ezeket még a korábban kalkulált 1,2 milliárd forintos keretösszegből számolták.

A pályázatok benyújtása előtt megvizsgálják a beérkezett igényeket és az egyes célterületek iránti érdeklődést, a döntéseket ennek függvényében hozzák majd meg, de a kibővített keretből igyekeznek minél több pályázót támogatni – tette hozzá.

Viski József a gazdafórumon arról is beszámolt, hogy a Vidékfejlesztési Programon belül április elejéig nyújthatóak be a támogatási kérelmek a tanyák háztartási léptékű villamos energia, vízellátás, valamint a szennyvízkezelés fejlesztéseit segítő pályázataira. Az irányító hatóság eddig 252 kérelem támogatásáról döntött, mintegy 1,3 milliárd forint összegben.

A helyettes államtitkár a Vidékfejlesztési Program végrehajtásáról elmondta, már több mint 176 ezer kérelem támogatásáról született döntés és a hatóság több mint 1300 milliárd forintra kötelezettségvállalást is tett. Jelenleg 19 pályázati felhívás nyitott, amelyekről az érintettek a www.szechenyi2020.hu honlapon tájékozódhatnak – tette hozzá.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in AM, pályázat, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Close