full screen background image
Search
2018. szeptember 26. szerda -
  • :
  • :

A fejlődés szárnycsapásai

A fejlődés szárnycsapásai

2018.06.21. A díjátadót Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Ezt követően Piskóti István, a Miskolci Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanára köszöntötte a jelenlévőket és kezdetét vette a „Megyemarketing ötletpályázat” díjátadója, melynek során Kotroczó Adriennek és Mihalik Tamásnak közösen megalkotott munkájukért, Kádár Alexandrának és Sándor Nicolausnak pedig egyéni pályázatukért adtak át elismerést.

A fiatalok beadott munkájukban elemezték a térség erősségeit, javaslatokat tettek az identitás- és márkaépítésre, valamint a szükséges fejlesztési irányokra. A többnyire gazdálkodási szakirányú tanulmányokat folytató hallgatók különböző nézőpontból és különleges megoldásokkal gondolták újra a megye marketingjét és arculatát. A beérkezett pályaművekben fellelhető ötletek beépülnek a most készülő megyemarketing stratégiába, amely magában hordozza a jövőben a térség megjelenését, fejlesztési elképzeléseit.

A nyertesek oklevéllel és jutalommal gazdagodtak és azzal a lehetőséggel indulnak neki a következő éveknek, hogy részesei lehetnek egy megyei stratégia kidolgozásának.

Ezután A „Bács-Kiskunban itthon vagy!” ösztöndíj pályázat szerződéskötései következtek, melyet minden fiatal nagy izgalommal várt. Azokról a diákokról szólt ez a nap, akik kitartó munkával, szorgalommal életük fiatal szakaszában is többet tesznek az átlagnál saját fejlődésük és a megye gyarapodása érdekében. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat igyekszik támogatni a tehetséges, fejlődni vágyó fiatalokat, terveik és elképzeléseik megvalósításában, melynek ékes bizonytéka a „Bács-Kiskunban itthon vagy” ösztöndíjprogram.

A rendezvényt Szabó Gellért, Szentkirály Község polgármesterének megható és tanító szavai zárták, aki egy idézettel búcsúzott a diákoktól sok sikert kívánva nekik:

„Nagyon figyelj,
mert a világot,
teszed azzá,
aminek látod.”

/Fodor Ákos: Metaoptika/

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat igyekszik olyan értékeket átadni, melyek irányt mutathatnak a fiataloknak.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Bács-Kiskun megye, elismerések, fiatalok, iskolások, marketing, önkormányzat, ösztöndíj
Close