full screen background image
Search
2019. április 22. hétfő -
  • :
  • :

A békési megyeházán mutatkozott be az új szlovák főkonzul

A békési megyeházán mutatkozott be az új szlovák főkonzul

2019.02.06. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének meghívására a megyeházán tett látogatást Emil Kuchár, a Szlovák Köztársaság új főkonzulja, aki valamivel több, mint egy hónapja tartózkodik Békéscsabán. A hivatalos bemutatkozás előtt Zalai Mihály megyei elnökkel egyeztetett, majd a sajtó munkatársai kaptak lehetőséget, hogy megismerjék az új főkonzult.

Zalai Mihály elmondta: immár hagyományosnak tekinthető, hogy az új főkonzul a megyeházán mutatkozik be. 2014. októbere óta másodszor történt a főkonzul személyében változás, 2016-ban Igor Furdíkot, most Emil Kuchárt is a megyeházán ismerhették meg a sajtó munkatársai.

– A Békés Megyei Önkormányzat feladataival, az itt zajló folyamatokkal, a napi munkával és hivatalunk működésével ismertettem meg Főkonzul urat. Abban mindketten egyetértünk, hogy mindannyiunk közös célja az, hogy az itt élő szlovák lakosság megőrizze hagyományait, kultúráját – mondta Zalai Mihály. Hozzátette: a főkonzulátus fontos kapocs Szlovákia és Magyarország között.

A Szlovák Köztársaság Főkonzulátusa 2001. szeptember 1-jén kezdte meg hivatalos működését Békéscsabán, tevékenységi hatásköre Békés megye mellett öt megyére terjed ki. Emil Kuchár – Ján Süli, Štefan Daňo és Igor Furdík után – a negyedik főkonzul Békéscsabán. Pozsonyban született 1957. szeptember 14-én, nős, két gyermek édesapja.

– Mielőtt Békéscsabára indultam, vettem 10 magyar nyelvleckét Pozsonyban, bevallom, a magyar nyelvismeretem elég csekély. Azt gondolom azonban, hogy a magyart könnyebben meg fogom tanulni, mint mások, 40 éve tudok finnül, úgy érzem, a finnugor irányultság mindig is a részem volt – közölte Emil Kuchár.

Elmondta: Szlovákiában keveset tudnak Magyarországról, ezt nem tartja helyesnek, hiszen szomszédok vagyunk. Fontos – közös – feladatnak tekinti Szlovákia megismertetését Magyarországon, és Magyarország megismertetését Szlovákiában. A közeljövőben bemutatkozó látogatásokat tervez közintézményekben, hivatalokban és olyan településeken, amelyeken jelentős számú szlovák lakosság él.

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat. Fotó: Zentai Péter




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Békés megye, Békéscsaba, Emil Kuchár, Szlovákia
Close